Aktív pihenés a fürdővárosban
3. séta
Szent István Bazilika
60 év alatt építették fel a Bazilikát, amely két művészeti korszakot - klasszicizmust és eklektikát - is felölel. A templom belsejében kivételes műalkotások idézik a névadó Szent Istvánt, a magyar állam és egyház-alapító királyát.
Az impozáns kupola uralkodik az épületen, melynek peremére érdemes felmenni. A Budapesten egyedülálló, 360 fokos körpanorámában 65 méter magasságból gyönyörködhetnek a látogatók.
Operaház
Budapest a világ egyik legszebb operaházával büszkélkedhet. Bizonyára az épületsor és a korszak egyik csúcsteljesítménye, kilenc évi munka után, 1884-ben tartották meg az Operaház nyitóelőadását. A kor egyik legkiválóbb építésze, Ybl Miklós által alkotott palota lépcsőházát és nézőterét a kor legnagyobb magyar festőinek Székely Bertalan, Than Mór, Lotz Károly freskói díszítik. Első igazgatója Erkel Ferenc volt, de éveken át igazgatta Gustav Mahler, és saját operájának bemutatóját kétszer is rendezte itt Puccini. Az épületet nem operarajongóknak is élmény megtekinteni.
Városliget
A Hősök tere mögött helyezkedik el a város legnagyobb parkja. A parkban van a Budapesti Állatkert, a Fővárosi Nagycirkusz a Vidámpark, a Vajdahunyad vára, egy csónakázó tó és a Széchenyi fürdő.
Hősök tere
Az arisztokrata villákkal szegélyezett, festői Andrássy út végén a Hősök terére érkezünk. A város e monumentális főtere 1896-ban épült a Honfoglalás ezredik évének tiszteleté-re az alatta futó kisföld-alattival egy időben, mely a kontinens első metrója. A tér két oldalán műemlék grandiózus félköre két oldalán található a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok, előtte pedig a hét vezér és Gábriel arkangyalt megjelenítő Milleneumi Emlékmű és az Ismeretlen Katona sírja.